Jézus a Megváltó, ami azt jelenti, hogy azon kívül, hogy Ő az, aki megváltott téged a bűn zsoldjától, az életed minden területét is képes megváltani, a rosszat jóvá tenni. Ez az én (egyik) személyes bizonyságom arról, hogy Isten mindig ad második esélyt, és nem kell lemondanunk az álmainkról.
A tálentum, vagy talentum tehetséget jelent, a bibliai időkben azonban egy pénznem volt. Erről a Bibliában olvashatunk példázatot, amely arról szól, hogy egy gazda elutazott, és három szolgájának adott öt, kettő illetve egy talentumot, kinek-kinek képessége szerint. A Máté 25 - ben olvashatod, hogy aki az 5 talentumot kapta, elment, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt. Aki kettőt kapott, nyert másik kettőt. Aki pedig egyet kapott, elment és elásta azt. Amikor hosszú idő múlva hazaért ezeknek a szolgáknak az ura, számadást tartott velük. A történetből kiderül: azt dicsérte meg az ura, aki befektette, használta a talentumait, míg aki urától való félelmében elásta a pénzdarabot, attól elvette az úr, és annak adta, akinek már megvolt a 10 talentuma.
Ennek a sztorinak a tanulsága tehát, hogy használjuk ki az Úrtól való erőforrásainkat, tehetségünket, mindent, amit Tőle kaptunk, mert ez igazi nyereséget hoz az életünkbe, és szabadságot arra, hogy merjünk kockáztatni.
Saját életemben tapasztaltam, milyen sokáig megbénítja az embert, ha a félelem miatt nem használja a talentumát, elássa és elfelejti, pedig igazából van lehetősége, csak nem él vele.
Kisiskolás koromban rengeteg negatív élmény ért a kreativitással, ügyességgel kapcsolatban. Élénken emlékszem, hogy elsős koromban az osztálytársaim már régen békát és kis pingvint formáltak papírból, amikor nekem még a papírcsákó hajtogatás sem ment. Később nem jó mérettel készítettem el egy varródobozt, amiért kettest kaptam. Kötés-horgolásnál a lányok már babaruhákat készítettek, míg én a sima kötés után a fordítottat nem voltam képes elsajátítani – egyszerűen nem ment.
Aztán egy otthon történt eset is eltántorított a kitartó próbálkozástól. Egy téli délután, unaloműzőként anyukám egy tulipánvirágot rajzolt egy papírra, amit tűvel és cérnával kellett kihímeznem száröltéssel. Egy-két sikertelen próbálkozás után ráéreztem az öltésre, és viszonylag szépen kiöltöttem az egyszerű mintát. Nagyon örültem neki, mivel a technika órán tapasztalt kudarcok után újra kedvet kaptam a hímzéshez. Estefelé hazaért apukám a munkából és nagyon rossz kedve volt. Szétnézett a szobában, és csak a szanaszét heverő hímzőfonalakat látta, amikkel játszottam, és próbáltam gombolyítani. Azt is észrevette, hogy nem porszívóztam ki. Én csak odaszaladtam hozzá, lelkesen mutattam neki a művemet, mire ő kitépte a kezemből az első hímzéses próbálkozásomat, és nagy veszekedés közepette bedobta a nagy lángon égő kályhába. Nagyon sírtam és szomorú voltam. „Micsoda gonoszság!” – gondoltam, hiszen én teljesen jó szándékkal próbáltam ki valami újat. Igen, mindez kosszal, rendetlenséggel járt, de az én szárnypróbálgatásom volt. Ő pedig elvette tőlem…elégette.
Azon a napon mintha elvett volna tőlem valami mást is: az alkotás örömét. Azt a jó érzést, hogy igen, én készítettem valamit, ami nehéz volt, de sikerült legyőzni a félelmem, a félénkségem, és kiálltam vele a közönség elé. Meg akartam mutatni, milyen ügyes vagyok. Nekem akkor az apukám volt a közönség. Ő pedig kinevetett, haragudott rám, elvette tőlem. Elégette…
Isten azonban nem hagyta ennyiben. Sok-sok év eltelével mindig ott maradt bennem a mag, ami a sötétben eltemetve öntözést kapott: egy-egy sikeres rajzpályázat eredménye, ismerősök, barátok elismerése, amikor egy általam készített ajándékot kaptak. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy most, immár az Úr vezetésével én is bátorítsak mindenkit a kreatív önkifejezésre, Isten dicsőítésére művészi eszközökkel.
Talán Te is kételkedsz abban, hogy használd a talentumaidat. Arra gondolsz, hogy úgysem vagy kreatív, sőt, inkább kétbalkezes. Javaslom, hogy vizsgáld meg az életed, önmagad – vajon nem történt-e olyan dolog a múltadban, ami miatt azt a következtetést vontad le, hogy nem vagy képes valamire?! Amikor a környezeted, a szüleid, a tanáraid, egy ismerősöd akarva-akaratlanul elásatta Veled a tehetséged? Te pedig feladtad…eltemetted…elégetted, mert nem akartál többet sírni és sérülni.
„A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” – mondja Jézus a János 16:33 -ban. Mindegy, hogyan értékel Téged a világ, tudd, hogy Isten értékeli az erőfeszítéseidet, mert Ő alkotott Téged. Pontosan ismeri a tehetségedet, és Neked is – ahogyan a három szolgának – képességeid szerint adott talentumokat. Merd használni ezeket, írj, rajzolj, készíts valamit a saját kedvedre, épülésedre, és Isten dicsőségére! Nem véletlenül mondják, hogy a színezés, az elmélyült művészeti tevékenység milyen pihentető, ugyanakkor stimuláló is, hiszen a végtelen Teremtő, Kreatív Úr szolgáiként, gyermekeiként szabadon szárnyalhatunk, teljesen kikapcsolhatjuk magunkat ebből a világból, és odaszánhatjuk magunkat Istennek, aki gazdagon megjutalmaz minket azért, mert használtuk, amit nekünk adott!
