Mostanában sokszor érezheted, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan eltervezted vagy ahogyan szeretnéd. A megoldhatatlannak tűnő helyzetek és kérdések ott tornyosulnak feletted és kudarcélmények sora veszi el a jókedved. A mai blogbejegyzésem olyan példákat mutat be, amelyből kiderül: a kudarc nem a sztori vége, hanem egy lehetőség, amelyet ki lehet és érdemes is kihasználni!

A félresikerült kiállítás

El tudsz képzelni egy kiállítást kurdarcnak ítélt alkotásokból? Pár évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban megrendeztek egy olyan kiállítást, amelyhez a kurátor 50 neves tervezőt és illusztrátort kért fel, hogy küldjék be az általuk durva vázlatnak, elrontott mintának és első próbáknak szánt skicceiket, amelyeket kiállítanának.  A címe „Szabad az esés” lett. Eléggé furcsán hangzik egy ilyen esemény, hiszen a legtöbb kiállítás a befejezett, kész műről szól, egy új autó modellről vagy egy hibátlan festményről. Itt azonban az volt a lényeg, hogy a kiállítók ne a befejezett tárgyakkal foglalkozzanak, hanem hogy mi történt előtte. Céljuk az volt, hogy megmutassák, hogyan néz ki valójában, amikor a kreativitás megnyilvánul. A nézősereg persze a skicceket, rossznak gondolt műveket is értékelte, és csodálta. De gondolj csak bele: egy daVinci vázlat vagy egy Degas-féle kéztanulmány-rajz ma mennyire sokat ér – pedig azok is csak próbálkozások voltak.

Minőség vagy mennyiség – és a kudarc

Art Bayles és Ted A művészet és félelem című könyvében egy kerámia tanárról ír, aki két csoportra osztotta a diákjait. A csoport felének a minőségre kellett törekednie, a másiknak a mennyiségre – minél nagyobb volt egy kerámia, annál jobb jegyet kapott a csoport. A minőségi csoportnál csak egy tökéletes művet kellett alkotniuk.

Az eredmények beszédesek voltak: a legjobb minőséget, legszebb és legkreatívabb alkotásokat azok készítették, akiknek a mennyiség volt a fő szempont. Úgy tűnik – Bayles és Orland szerint, hogy akik a mennyiség csapatban voltak, halomnyi munkadarabot készítettek – és tanultak a hibáikból. A minőség csapat csak elméletben diskuráltak, és végül igen keveset tudtak megmutatni a nagyságukból a halott agyag segítségével.

Számomra ez is azt üzeni, hogy inkább többszöri próbálkozásból lesz siker, mintha csak egyszer kockáztatod a terved sikerét. Theodore Roosevelt mondta: ’Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit.’

 A kudarc, mint a kreativitás erőforrása

A kreativitásról azt gondolják az emberek, hogy egy titokzatos folyamat. Ez a fajta találékonyság csak másokban található meg – gondolják, ám ez korántsem igaz. A kreativitást mindannyian fejleszthetjük, mivel tudjuk, milyen tulajdonságok kellenek hozzá. Arról van szó, hogy mersz tanulni a hibáidból. Az a probléma a mai világgal, hogy csak a végeredményt látja – a csodálatos művet, kidolgozott koncepciót, fantasztikus filmet. Nem látja, mi van a kész termék mögött, hogyan jöttek létre a találmányok. A kreativitásról szóló történetek sem beszélnek erről. Csak a Heuréka marad meg az Archimédesz-sztoriból, vagy a Newton-féle alma a gravitációval kapcsolatban.

A fent említett kiállítás vagy a fazekasok kísérlete a hibás és rossz utakat jelenítik meg. Ezek azonban szükségesek és valóban fontosak, hiszen megmutatják, hogy a kudarcokból érdemes továbbmenni, kitartani és máshogy megpróbálni. Új dolgokat lehet kitalálni, kíváncsiságot lehet ébreszteni az emberekben.

Merj hibázni – ez egy erős szlogen, de nem azt jelenti, hogy a hibára kell vagy lehet játszani, hanem inkább azt, hogy ki lehet aknázni a hibákat a tanulással, kísérletezéssel.

Ha úgy érzed, kudarcot vallottál valamiben, ne add fel, hanem próbálj meg változtatni valamin, és lehet, hogy úgy sikerülni fog! Lehet, hogy nem is nagy dolgot kell máshogyan csinálnod, csak ne add fel!