Kreatív Istennel Töltött Idő

KreatívITI

KreatívITI

Fehér Dániel, a WhiteLight Photography fotóival fényt derít a legszebb életeseményekre

Kreatív O.K. – Kreatív Odaszánt Keresztények – Interjúsorozat keresztény alkotókkal

2021. május 12. - hodosikatica

feher_dani.png

Mai interjúalanyom, Fehér Dániel, aki 2013-ban, a mi esküvőnkön is aktív szerepet vállalt – ő volt az esküvői fotósunk. Nagyon tetszett a munkája, úgy éreztük, hogy nagyon jó érzékkel ragadta meg a Nagy Nap fontos és szép pillanatait. A kreatív fotózás is valóban egyedire és különlegesre sikerült – szerintem azóta sem készültek rólunk ilyen profi és szép fotók :). Azóta is figyelemmel kisértem a munkáit, portréit, és szeretettel mutatom be őt és a WhiteLight Photography-t.

- Kérlek, hogy mutatkozz be pár szóban!

- Fehér Norbert Dániel vagyok, 20 éve élek boldog házasságban a gyönyörű feleségemmel. Van egy 18 éves nagy lányunk. A debreceni Golgota Keresztény Gyülekezetben szolgálok főállásban, emellett pedig a fotózással foglalkozom.

- Hogyan találtál rá a fotós pályára?

A fotózás már nagyon régen is érdekelt, úgy 15-16 éve kaptam egy kompakt kis fényképezőgépet, ami megnyitotta a világot, és egy sajtófotós barátom vezetett be a fotózás örömeibe. Először a természetfotózásban próbáltam ki magam, de mellette egy-egy portrét is készítettem. Amikor fotós barátom meglátta ezeket a képeket, így fogalmazott: „Dani hagyd abba a természetfotózást, és kezdj el embereket fotózni!” Innen indult a pályám, és 2013 környékén kezdtem el hivatalosan, vállalkozóként fotózni.

- Mikor és hogyan indult el a WhiteLight Photography? A névadás története is érdekelne.

- Ahogyan említettem, 2013 környékén a feleségem támogatásával, sok-sok imával és Isten gondoskodásával sikerült elindítani a vállalkozást. A névadás szintén a feleségem ötlete – a nevem Fehér -White – és a Light, mint fény a fotózáshoz illő elnevezés. Egy barátom látta első szárnypróbálgatásaimat és ajándékként küldte el nekem a WhiteLight Photography logóját emailben. Ebben a logóban különösen tetszik a T betű megformálása, amely a számomra oly fontos keresztre emlékeztet. Nemsokára egyébként egy arculatváltás várható a WhiteLight Photography háza táján.

-  A honlapodon három fő kategóriában láthatunk képeket: portré, eljegyzés, esküvő. Miért pont ezeket a témákat választottad a fotós specializációk közül?

- Próbáltam magam pozícionálni, és ezeken a területeken éreztem az emberábrázolást hozzám közel álló területnek – ezekben a témákban tudok kellően szabad és kreatív lenni. Nem szeretem az egysíkú dolgokat, így törekszem az újításokra, amelyet a portré területén lehet leginkább kifejezésre juttatni, az alkotás örömét átadni.

- Volt-e valamilyen extrém kérés, amit a házasulandók vagy jegyesek kértek? Egy szokatlan helyszín vagy beállítás?

- A tavalyi évben eljutottam egy lélegzetállító helyre. Lillafüred mellett található Szentlélek, egy kilátóhely, ahova túrabakancsot kellett húzni a jegyespárral a fotózáskor. Amikor felértünk a kilátóhoz, annyira elámultam a táj szépségén, hogy a vőlegény kérdezte, hogy mikor kezdjük már el a fotózást.

- Az eljegyzésen, illetve esküvőn való fotózás két fontos életesemény megörökítését jelentik – miért házasodnak a mai fiatalok? Hogyan látod a házasságot keresztényként?

- Hála Istennek ma is látok szerelemből fakadó párokat, akikben látom az odaszánást, a szerelmet. Ugyanakkor ott van az a réteg is, akik az állami támogatások reményében húzzák fel a gyűrűt egymás kezére. Számomra nagyon fontos a házasság, a feleségemmel 20 éve jóban-rosszban együtt vagyunk. A házasságban nem én és te, hanem mi vagyunk, és küzdenünk kell egymásért, hogy ép és egészséges maradjon. Isten megtart minket, sok viharon keresztül mentünk át, azokban ugyanakkor meg is erősödtünk.

- Hogyan történik a közös munka a megbízóiddal?

- Megkeresés után árajánlattal jelentkezem, többféle opcióval. Személyes találkozót is szoktam kérni – ez egy beszélgetés, ahol a fotózást, a menetrendet, fontos dolgokat beszéljük meg. Legközelebb a jegyes fotózás következhet, amely 1 – 1,5 óra. Az esküvő napján végig ott vagyok a pár mellett, nem csak fotósként, hanem úgymond támogatóként is erősítem, bátorítom a párt a nagy napon.

- Hogyan hatott a munkádra a karantén időszak? Mi változott, milyen előnyöket, hátrányokat tapasztaltál? Milyen hatással volt a kreativitásodra, alkotói kedvedre a járványhelyzet?

- Mindenképpen hatott rám, sok esküvőt kellett átszervezni, áttenni – Hála az Úrnak mégis sikerült elrendeznem az időpontokat, hogy ott tudtam lenni a megbeszéltek szerint. Személyesen nem tudtunk beszélni a párokkal. Előnyös volt, hogy több időm volt a képfeldolgozással kapcsolatban tanulni, fejlődni. Általában nagyon várom a tavaszt, saját projektet kezdtem el – portrékat fogok készíteni.

- Sok sikert és áldást kívánok neked a további munkád során is!

A Whitelight Photography elérhetőségei:

Facebook

WhiteLight Photography honlapja

MyWed Portfólió

Végül pedig egy számunka kedves fotó a Whitelight Photography-tól a mi esküvőnkről :)

185006385_819542358661609_1799278240857793394_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kreativkereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr9816557002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása