A minap "hagytam el" az utolsó kis ajándékcsomagot: az adventi időszakban arra indított az Úr, hogy ajándékozzak meg ismeretleneket, olyanokat, akiket látásból ismerek, akikért hálás vagyok, de nem volt alkalmam kifejezni. Nagyon érdekes és fontos áldásokkal gazdagodtam az ajándékozás által, erről szól aranyvasárnapi blogbejegyzésem.

Az ajándék

Egy közösségi csoport megmozdulásához csatlakozva rövid szövegüzenettel kiegészítve készítettem el az ajándékomat, benne egy teafilterrel és egy kis keksszel. Igeverset és egy személyesebb megszólító üzenetet is rejtett a kis celofánba borított összesen 20 darab csomag.

Izgalommal telve indultam el a város utcáin: 'hová tegyem az ajándékot, vajon észreveszik? Hazaviszik, vagy kidobják? Abban biztos voltam, hogy aki megtalálja, annak áldást fog jelenteni. 

Nagyon tetszett, amit a Szentlélek súgott miközben más szemmel néztem az ablakpárkányokra, autókra, padokra és asztalkákra - mind a kis csomagok helye lehetett: "karácsonykor újra és újra elétek teszem az ajándékomat - Jézust - az Egyetlen Fiamat, aki azért született meg, hogy meghaljon az emberekért - keresem a módját, hogy észrevegyétek, megtaláljátok, haza vigyétek a szívetekbe." - Jézus a nagybetűs AJÁNDÉK, amely mindig jelen van, és ha keresitek, megtaláljátok.

Az ajándékozottak

Nem az összes csomagot helyeztem el a város központi helyein, ötösével tettem ide-oda a városban - inkább kint, mint bent. Eleinte nem gondolkodtam rajta, hogy kik is fogják megtalálni a csomagokat, aztán egyre jobban foglalkoztatott az ajándékozás ezen része - "mi van, ha nem tudom meg, hogy ki kapja az ajándékot vagy nem látom a reakcióját?  Rosszul esik ha nem kapok visszajelzést semmilyen formában? Egy kis időbe telt míg el tudtam engedni a kíváncsiságot, hogy ki lesz a megajándékozott, és hogy kapok-e visszaigazolást, akár egy rövid bejegyzés formájában, amit a közösségi csoport üzenetében szerepelt. A 20 megajándékozottból két alkalommal kaptam pozitív visszajelzést, ami  nagyon jól esett. De aztán nem volt több üzenet - de egy idő után rájöttem, hogy nem számít a visszajelzés - a megajándékozottak személye annál inkább: akkor adtam több ajándékot is kézbe: néhány utcán kéregetőnek, talán hajlék nélkül élőnek, vagy a boltban a pénztárosoknak. Velük rögtön átéltem az ajándékozást - a meglepett mosoly, a váratlan kedvesség örömét. 

Ha elfogadod Isten Ajándékát, Jézust, benned is megszületik a megtalálás öröme, a kegyelem ajándéka. Nem számít ki vagy: Isten szemében szeretett vagy, és Tiéd is lehet a megváltás!

Lassan elfogytak a random ajándékok, és azt éreztem, hogy ezzel nincs vége az ajándékozásnak - ezt egész évben folytatni kell, random kedvességgel meglepni az embereket, bárkit, mindenkit. "Mert úgy szerette Isten a világot (benne mindenkit), hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"

Amikor az utolsó munkanapon hazafelé tartottam, találtam egy kis angyalkát a földön - semmilyen üzenet, semmilyen visszajelzés kérés, még az is lehet, hogy valaki véletlenül vesztette el. Én mégis nagyon örültem neki, én is megajándékozott lettem. Hiszem, hogy az Úr arra bátorít, hogy adjunk másoknak, amit tudunk, minden kis figyelmesség, kedvesség igazi ajándék lehet ismerősnek és ismeretlennek egyaránt - és persze nem csak karácsonykor.

Az év vége felé közeledve a munkahelyeken, de a személyes életünkben is elérkezik az idő egy kis összegzésre, visszatekintésre. Bár a hálaadás történelmi hagyomány Amerikában, személy szerint én jobban örülnék neki, ha a halloween-i szellemeskedés helyett inkább a hálaadás ünnepe terjedne el nálunk – legalább is annak a lényege: kifejezni a hálánkat, Istennek megköszönni mindazt, amivel megáldott minket. Mai blogcikkemben arra bátorítalak, amire az Ige is: Mindenkor hálát adjatok!

Nehézségből áldás

A hála kifejezésének fontos része, amikor mérlegre teszed mindazt, amit kaptál az életedben. Van, aki listát készít minden nap, hogy mi az, amiért hálás; ún. hálanaplót vezet, amiben összegyűjtheti a nap során őt ért pozitív élményeket, kedves gondolatokat, családja szeretetteljes megnyilvánulásait. Én is vezettem már ilyen naplót, de mindig az jutott eszembe, hogy mindig csak a jó dolgokat jegyzem fel, a kellemetlenségeket, megkörnyékező aggodalmakat nem – mert azért a nap végén csak nem mindenért vagyunk olyan hálásak, ugye? Annak idején Dávid pásztorfiúként biztosan nem örült annak, hogy a nyáját megtámadja a medve, vagy a farkas. Amellett, hogy Isten erőt, ügyességet és kegyelmet (!) adott neki, hogy legyőzze a fenevadakat, később ez a nehéz tapasztalat vezette el ahhoz a meggyőződéshez, hithez, hogy képes lesz legyőzni a filiszteusok óriását. József, miután sok szenvedést kiállt, bűntelenül bűnhődött, felismerte Isten célját és segíteni tudott sokakon, közöttük testvérein is. 

„Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan ma van, és sok nép életét megtartsa.” (IMózes 50:20)

A kevesebb több

Először Saul áldásként szánta Dávidnak a páncélt és a sisakot a küzdelemre, de ezek az eszközök pont nem segítettek volna a párbajban. Isten ereje és dicsősége pontosan abban mutatkozott meg, hogy Dávid csupán egy parittyával és egy szem kövecskével terítette földre Góliátot.

Az ötezer ember megvendégelésének egy kisfiú két hala és 5 kenyere szolgáltatta a kis adományt, amely Jézus áldásával megsokszorozódott. A sareptai özvegyasszony maradék olaja és lisztje tartotta el Illést, az özvegyasszonyt és egész háza népét.

Mindenkor

Egyszer egy tanításban hallottam, hogy Istennek nincs szüksége semmire, mit adhatunk hát Neki? HÁLÁT! Ezért is mondjuk: hálaadás – ez megtiszteli Istent, dicséretet, hódolatot fejezünk ki vele, mert elismerjük az Úr mindenható közbenjárását az életünkben – jóban és rosszban, mert akkor is munkálkodik értünk Isten, amikor még nem is látjuk a dolgok végeredményét. Számomra a 42. zsoltár foglalja össze azt a bátorítást, amire szükségünk van, hogy ne feledjük el a hálaadást – minden nap, mindenkor.

„Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened? Kiöntöm lelkemet, és arra emlékezem, hogy milyen tömeggel vonultam, és hogyan vezettem Isten házához hangos ujjongással és hálaénekkel az ünneplő sokaságot. Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért!"  - Zsoltár 42:2-6

Amikor megláttam a témát, már tudtam, hogy el fogok menni a rendezvényre: L. Ritók Nóra előadására invitáltak, melynek címe: Jobb embernek lenni – A művészettel nevelés és a szociális készségek kapcsolata...

L. Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány alapítója, többszörösen díjazott pedagógus, művész és szociális segítő. Rengeteget ír, szervez, rajzol és alkot. Alkotásra buzdít, hisz abban, hogy a művészet minden ember közös nyelve lehet. Én nem ismertem eddig a munkásságát, de hallottam már a nevét – ahogyan élőben láttam magam is meggyőződtem róla, hogy egy csupa szív, őszinte ember, akinek érdemes meghallgatni a szavait.

Kreativitás – fizikai erőnlét – szociális készségek

Sokszor olvasni, hogy a mai világban e három kulcskompetenciára lesz leginkább szükség a boldoguláshoz, amelyek segíthetnek, hogy teljes és tartalmas életet tudjunk élni. L. Ritók Nóra szerint is ezek a korszerű nevelés alappillérei, amelyekre az által kifejlesztett módszertan is épül. A kreativitást, a művészettel nevelést hatékonyan csempészi be a szociálisan hátrányos helyzetben lévők életébe – a gyerekeket érdeklő témákban rajzolnak – nem feltétlenül klasszikus csendéleteket, hanem graffitiket, tetkókat – hiszen az is rajzos műfaj, nem? Családok együtt rajzolnak. Közben olyan érzések születnek a résztvevőkben, hogy ’ez nekem jutott eszembe, meg tudom csinálni, képes vagyok rá’ – és máris tettek egy lépést az önbecsülés és önfejlesztés felé.

Vizualizált ismeretek

Nagyon tetszett az a felvetése is, amelyben a tanulásmódszertan egy kevéssé ismert gyakorlatát mutatta be: a tanulás során leginkább az olvasás és a kiemelés készségeit hasznosítjuk, azonban a vizuális jegyzetek készítése még hatékonyabba tudja tenni a tanulást, jobban beépül a memóriába.
Lehet vele észrevétlenül gyakoroltatni az arányokat, nagyítást-kicsinyítést, szabálytudatot és képzeletet is fejleszt. Megfelel a digitális kor követelményeinek, a kódolás-dekódolás rendszere jellemzi. Ma a vizualitás világában milyen jó, ha a tanuláshoz hasznos tartalmakat is képesek vagyunk gyártani és nem csak mémeket…

A jobb agyféltekés rajzolás csal!

Aki egy kicsit is szeretne minél „profibban” rajzolni, és ezzel kapcsolatban kutakodott is tanfolyamok után, biztosan találkozott már a jobb agyféltekés rajzolás módszerével, amely okosan tanít meg rajzolni, legalábbis képről másolni. L. Ritók szerint azonban ez a fajta megszerzett rajztudás csalóka, hiszen a másoláson kívül nem tanít meg olyan készségeket, amelyek a hagyományosabb rajztanítással vagy egyszerűen az ösztönös, szabad rajzolással el lehet érni. Nagy hátránya, hogy egységesít, mindenki ugyanazt a terméket hozza ki magából, ráadásul a perfekcionizmust erősíti, ami nem célja annak, aki a művészetet részesíti előnyben, hiszen a vizuális nevelésnek nem a csúcsa a realisztikus rajz. L. Ritók szerint a művészet pont az egyediség kifejezésének az eszköze, és az alkotás az önkifejezés értelmes útja – nem csoda, hogy a különböző társadalmi csoportokban ugyanúgy jól működik és sikerélményt nyújt.  Céljuk nem a művészek nevelése, hanem az értékteremtés.

Meg lehet-e javítani?

Az előadás egyik utolsó gondolataként merült fel, hogy előadónk egy általa olvasott könyv (Érdi Péter - Szvetelszky Zsuzsanna: Repair) kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy minél több ember merülne alkotói tevékenységbe, annál inkább lehetne javítani a tárgyakon, kapcsolatokon és társadalmakon…L. Ritók Nórát hallgatva magam is felbátorodtam arra, hogy a művészettel, alkotással nevelést a hétköznapokba is bevezessem, és nem csak kisiskolás gyermekem kapcsán.

Ugyanakkor én hiszem, hogy a felnőttek körében sem késő felébreszteni a vágyat az alkotásra, a javításra és a feljavításra, hiszen valószínűleg az Igazgyöngy Alapítvány és L. Ritók Nóra által életben tartott és kultivált készségekre is szükség lesz egyre elhasználódó Föld bolygónkon.

A tavalyi évben munkám részeként volt szerencsém egy hetet Kanadában tölteni. Egyik nap Toronto városát látogattuk meg, és a városhoz tartozó kis ékszerdobozt, a Toronto Island-et fedeztük fel. A hangulatos kis házikók és autóforgalom nélküli sétányok között egy nyilvános ún. nyitott könyvespolcot találtunk, ahonnan egy-két szép könyvet hoztam el. Az egyik könyv Phoebe Gilman: 'Something from Nothing' c. vékony kis kötete volt, amely egy zsidó népmese alapján írt történet, Joseph-ről, akik babakorában kap egy csodálatos takarót...

A történet

A takaró melegen és jóleső biztonságban tartja a kisfiút, és még a rossz álmokat is elűzi. Azonban ahogyan Joseph egyre idősebb lesz, a takarón is meglátszik a kora. Joseph édesanyja már-már kidobná az anyagot, amikor a fiú nagyapja egy szép kis mellényt készít belőle. Aztán amikor azt is kinövi mindig egyre kisebb, de ugyanúgy fontos funkcióval bíró használati tárgy lesz az egykori nagy takaróból. A kanadai szerző illusztrációi kísérik végig az egyszerű gyereknyelven íródott szöveget, amely színvilága, apró részletei biztosan sok esti közös mesélés kedvenc könyve lett sokaknak.

A kreativitás próbája

Számomra nagyon inspiráló a sztori, amely a kreativitásról (is) szól. Amikor Joseph nagyapja az egyre kisebb használható anyagból még mindig tudott valami jót készíteni, az jut eszembe, hogy a kreativitás nem tulajdonság, hanem egy életforma; egy gyakorlati dolog, amikben a rendelkezésre álló dolgokat - néha a semmit, a keveset - felhasználva, új funkciókat kitalálva újat, szerethetőt lehet alkotni. De ez egy próba is: szét kell hozzá nézni körülöttünk, igazán meglátni a potenciális kincseket - tárgyakban és emberekben egyaránt.

Láthatatlan (?) kincsek

Szomorúsággal tölt el, amikor ismerősök, barátok arról számolnak be, hogy bizony nem értékelik a munkájukat, nem haladnak előre, hanem egyre inkább elfogy a kraft, a motiváció. Sokan a 'csendes felmondáshoz' folyamodva feladják ambícióikat, a törekvést, hogy megbecsüljék a tudásukat, szakértelmüket. Kinek van kedve új dolgokat vállalni, ha az addigiakat is semmibe vették? Ilyenkor keletkeznek a repedések, törések az agyagedényekben. 

Az, Aki lát Téged

Ugyanúgy, ahogyan a nagyapa meglátta a megújuló lehetőséget a jobb napokat látott takaróban, ugyanúgy Isten sem mond le Rólad:

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el - Ézsaiás 42:3

Amikor úgy érzed, hogy elhagy a tettrekészséged, kreativitásod nézd meg Isten Igéjét és hidd el: van remény! Ha Isten az Úr az életedben, elfogadod, hogy nélküle nem tudsz tenni semmit, és az Ő ereje erőtlenség által ér célhoz. Mi lenne, ha úgy néznél a Téged fenyegető helyzetre, mint egy izgalmas lehetőségre, hogy az Úr megmutassa erejét és hatalmát, mindenre kiterjedő jóságát és dicsőségét?! Az évek során megtanultam, hogy igazán csak Mennyei Atyánkra lehet rábízni a munkánkat, családunkat, egészségünket, egész életünket, mert az Övéi vagyunk és Ő törődik velünk. Jézusban megmaradva lehet gyümölcsöző és teljes életet élnünk.

Jézus mondja: 'Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. - János 15:5

Az Úr képes a semmiből valamit teremteni, a Te életed is egy lehetőség Neki - ha átadod az életed irányítását, Ő a legjobbat fogja kihozni belőle!

Talán Te is ismered az indiai tanmesét, amelyben egy indiai hercegnő az apjától kapott gyűrűvel felkeres egy bölcset, azzal a kéréssel, hogy olyan bölcsességet véssen a gyűrűbe, amely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban óvatosságra inti. Amikor visszakapta a gyűrűt, egyetlen szót talált rajta: “ELMÚLIK”. Míg ez a szó valóban vigasztaló és bátorító egyszerre, Isten gyermekeiként nekünk van egy még nagyobb reménységünk, és ez az Úr Igéjében örök igazságként jelenik meg

Az adventi koszorú mellett mostanában többet látok olyan várakozást megjelenítő alkotásokat, ahol a Szentestéig tartó 24 nap körkörösen, egy-egy lépéssel közelebb hozza a várva-várt Messiást.

Szerintem ez hűen szemlélteti, hogy a várakozás közben akkor jutunk közelebb a célhoz, ha mozgunk, készítjük a szívünket Jézus földi megjelenésének megünneplésére. Hiszem, hogy mi is útkészítő nemzedék vagyunk, és az a feladatunk, hogy készítsük a szívekben az utat Jézus második megjelenésére az Ő dicsőséges visszatérésére. Az Ézsaiás 40-ben Isten szava így biztat minket:

Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 

Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt. 

Egy hang szól: Kiálts! Én megkérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony, csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.

Ez az a szózat tehát, amit kiálthatunk, amiben megállva biztosak lehetünk, hogy Isten útja a pusztában készül és halad. Az Ő Igéje soha nem múlik el, minden helyzetben vigasztal, felemel, bátorít és megvidámít. 

Advent második vasárnapján a reménység gyertyáját gyújtjuk meg az adventi koszorún. Legyen a szívünkben az a melegség és remény, hogy Jézus szava igaz, nem kell félnünk, mert Ő jön, közeledik.

Mi pedig lépjünk előre, egy-egy lépést Felé és Ővele, hogy egyre közelebb kerüljünk Hozzá. Áldás!

Advent első vasárnapján olyan gondolatokat osztok meg Veletek, amelyek már régen megfogalmazódtak bennem, de valahogy nem sikerült a blogszerkesztő közelébe jutnom....

Lehet, hogy már találkoztál azzal az év eleji szokással, hogy egy-egy igeverset vagy szót kérsz el az Úrtól, ami végig kíséri, jellemzi az új esztendőd. Én is minden évben imádkozok és kérek útmutatást, igét; így volt ez idén is: ELÉG – ez a szócska valóban velem volt és van, pozitív és negatív hangsúlyaival együtt. Úgy érzem, hogy mindkét féle módon kimondtam, éreztem ebben az évben. Valóban megértettem, megéltem a következő igeverseket:

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:34)

 „De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” (Zsoltárok 127:2) 

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között ELÉGedett legyek.” (Filippi 4:11) 

Valóban eleget adott az Úr idén is – nem szenvedtem hiányt semmiben. Amit nem kapok meg arra valószínűleg nincs is szükségem.

Neked mi az, amiben érezted az Istentől kapott elégedettséget?

Ugyanakkor egy harciasabb szellemben is próbáltam, próbálok megálljt parancsolni az aggódásnak, a tehetetlenség csalóka érzésének. Elég a sátáni hazugságokból, elég az önvádból és a csüggedésből! Elég a halogatásból és a félelemből! 

Neked miből volt eleged ebben az évben?

Az a csodálatos dolog, hogy valahányszor kiöntöm a szívem, elpanaszolom embernek, Istennek a gondjaimat, már a nagy siránkozás közepette érzem, ahogyan a Szentlélek közbeavatkozik és foglyul ejti a gondolataimat. Ha egy kicsit is figyelek a csendes szóra az mindig Isten felé vezet és terel! Mert Ő elég nekem, sőt, több, mint elég!

Ha úgy érzed, hogy eleged van ebből az évből, csak gondolj erre az atyai biztatásra:

„De Ő ezt mondta nekem: >Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz<”. (2Korintus 12:9)

Az erőtlenség valójában Isten erejének ad teret, és valójában csak Ő tudja azt, hogy mi az amire szükségünk van, mi az, ami elég!

Advent első vasárnapján a hit gyertyájának fénye és melege költözzön a szívetekbe, és teljetek be azzal a megelégedéssel, amely csak az Istenben, Istennel töltött időben lehet a Tiétek! 

Vannak olyan témáid, netán kedvteléseid, amelyekről sokat olvasol, informálódsz, képeket vagy videókat nézegetsz? ’Kreatív keresztényként’ jónéhány képet, videót láttam már arról, hogyan kell trükkösen rajzolni, ügyesen festeni vagy találékonyan felújítani egy kisbútort. Sokszor le is mentem a nekem tetsző dolgokat, hogy majd egyszer én is kipróbálom vagy megcsinálom…

Az Úr tudja, hogy számomra fontos az alkotás, és tudom, hogy kezdeni akar velem valamit ezen a területen. Egy alkalommal a Bibliában Jakab levelét olvastam, amikor a Szent Szellem megelevenítette az Igét számomra ebből a szempontból. Hogyan függ össze az Úrral való kapcsolat és a kreatív cselekvés?

Remélem Titeket is ugyanúgy bátorítanak ezek a gondolatok, mint engem.

 Amikor csak hallgatok

’Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.’ (Jakab 1:23)

Amikor hallom a Szent Szellem bátorítását, hogy folytassam a szolgálatom, találjam meg a helyem az Ő testében, vegyek részt az Ő kreatív munkájában, valóban sokszor lelkesen nekiállok az ötletelésnek, terveket szövök, belefogok valamibe. Azonban ugyanolyan gyakran elfog a csüggedés, elmegy a kedvem. Rögtön támad az érzés, hogy nem vagyok elég jó, nem színvonalas, amit csinálok.

Ha nem táplálom az Úrral való kapcsolatom, hamar elfelejtem, hogy mit is kellene csinálni, és marad egy csomó megvalósítás nélküli ötletem, tervem, félkész alkotásom.  Rájöttem, hogy nézelődni, hallgatni nagyon is kényelmes dolog, bátorító és ösztönző, mégis ürességet és hiányérzetet okoz, ha nem követi a cselekvés.

Amikor cselekszem

’De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.’ (Jakab 1:25)

Az Istennel megtapasztalható szabadság tudja feloldani azt a feszültséget, ami az elbizonytalanodás ellenszere – az Ő Igéje ad erőt, hogy kitartó legyek, hogy ne érdekeljen a világ véleménye, hogy Isten számára értékes vagyok és számít, amit csinálok.

Arra sarkall, hogy igenis gyakorlatban próbáljam ki az ötleteket, finomítsak, változtassak rajtuk. Miközben cselekszem, egyben gyakorlok is, egyre jobban emlékszek a fogásokra, technikákra – a gyakorlat teszi mestert -  elv valóban működik. A cselekvés, tevékeny megvalósítás lehet fáradságos, de megéri, mivel sikerélményt és készterméket, gyümölcsöt hoz. Érzem a hálát, hogy Isten megadta az erőt és jókedvet a munkához.

Amikor érzed a Szent Szellem késztetését, noszogatását arra, hogy megtedd, amire látásod van, amiről Istentől hallottál, légy bátor és erős: a cselekedet boldoggá tesz, mert Isten nem hagyja, hogy megszégyenülj. Neki az számít, hogy jó kapcsolatban légy vele.

Mindannyian keressük az Ő arcát, útmutatását – legyél tevékeny megvalósító, és így a hited a cselekedetekkel együtt él tovább. Légy áldott!

Teljesen szíven ütött a fenti felszólítás, amikor először hallottam egy dicsőtő dalban. A gondolat így folytatódik: Az ablakon túl minden ember - Csak a te fényedre vár - Emeld fel kezed a mennyig - Hangod szálljon fel hozzá - Dicsérjétek teremtmények - Mert csak Ő, ki méltó rá.

A Szent Szellem tovább szőtte a dal üzenetét: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. (…) Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.” (Jakab 1: 22, 2:17)

Van egy kis képem, egy képkeretben egy gombostűre tűzött brush-footed butterfly – ecsetlábú pillangó. Milyen szomorú látni egy ilyen szép tarkalepkét üvegfal mögött, egy élethű, de nem élő mását egy csodálatos teremtménynek. Magamat is ilyennek láttam egy ideje, így hát megvizsgáltam a kreativitással kapcsolatos hitemet is. Van-e hozzá cselekedetem? Mit teszek azért, hogy Isten elvégezze bennem és általam az Ő munkáját? Rájöttem, hogy változtatásra van szükségem. Isten Szelleme szelíden szólt, hogy itt az ideje, hogy engedelmesen tegyem az Ő akaratát. Hiszem, hogy cselekednem kell, hogy élővé és kipróbálttá váljon a hitem, amely szerint Isten jó és jót akar nekünk. Arra hívott el, hogy Őt dicsérjem, és minden testvéremet szeretettel hívjam az Ő jelenlétébe.

Több időt szeretnék Vele tölteni, minőségi időt, csendben, alázatosan, gyerekesen. Azért imádkozom, hogy töltsön be örömmel és hálával, hogy ne a körülmények tartsanak fogva, mint egy bezárt pillangót. Az Úr arra teremtett, hogy felül tudjunk kerekedni a látható világnak és a láthatatlanban megtaláljuk Őt, aki a Békesség Istene és miénk lehet az Isten békessége!

Az Atya arra biztat engem és Téged is, hogy nem kell mozdulatlanul lenni, csak túlélni a világban, hanem az a feladatunk, hogy repüljünk és tetteinkkel dicsőítsük Őt!

Törj ki és légy szabad! Hogyan? Azzal, hogy engedelmeskedsz a Szent Szellem vezetésének! Benned is ott a Fény, Te is tudsz világítani ebben a sötét és egyre sötétedő világban. Akár egyedül indulsz neki, akár támogató barátok, testvérek vesznek körül a gyülekezetben, az biztos, hogy Isten, Szent Szellem Veled van! Lehetsz szárnyaló pillangó, „aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje Őt.” (Kolossé 3: 10)

Isten szeret Téged és feladata van a számodra! Átadta és a mai napig adja az Ő üzenetét, örömhírét, amit el kell mondanod! Nem lehetsz csendben tovább! Légy áldott!

Májusban egy újabb alkotós kihívás apropóján kezdtem el gondolkodni a káosz és a rend ellentmondásán. A kihívás a ’Messy May’ (Maszatos Május) elnevezést kapta, utalva arra, hogy az alkotás közben szabadságunk van arra, hogy maszatoljunk, nyomokat hagyjunk, és a készítési folyamat nem mindig eredményez tisztaságot. Ugyanakkor sokszor frusztrál engem is, ha az eszközök, festékek, papírok stb. között nem találok valamit; úgy érzem, hogy fontos lenne a rend. Megfér-e valahogyan az alkotás szabadsága és maszatolása a rendezett asztallal?

Rendteremtés

Abban biztos vagyok, hogy az Úr szereti a rendet; Ő az, aki rendszereket alkotott az élővilágban, az egész világegyetemben. Az emberi szervezet meghatározott rend szerint működik – gondoljunk csak az emésztőrendszerre, vérkeringésre, légzésre: mind egy Isten által alkotott, nagyon pontos és precíz rendszerben szolgálnak minket.

„Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna.” (Zsoltárok 139:13-15)

Ugyanakkor az Isten olyan kiszámíthatatlan – és nem dobozolható be, vagy skatulyázható be, Ő a kreativitás Atyja és tettei sokszor meglepnek minket.

„Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézsaiás 55:9)

Ezek alapján lehetséges, hogy a rendszerezés nem árt a kreatív alkotásnak sem? Így hát pont a ’Maszatos Május’ havában kerítettem sort arra, hogy rendbe rakjam az íróasztalomat, és azt a sok-sok alapanyagot, amit összegyűjtögettem az alkotáshoz. Egy-két dolog, amit sikerült rendbe szednem, és ami talán másnak is segíthet a rendezkedésben:

1. a scrapbook és egyéb papírokat kategorizáltam, és külön lefűző fóliába tettem. Ilyen csoportosításban vannak: fekete-fehér; virágos; random fotók (ezek újságból kivágott képek); kék; matricák, tortacsipke; szöveges (szépen írt idézetek, szlogenek szintén újságokból); csajos; natúr; átlátszó; vastagabb kartonok…
2. vettem egy egyszerű rendszerező polcot: 3 része van, az alsó részre kerültek a ragasztók és lyukasztók, gémkapcsok és jegyzetlapok. A középső polcon jelenleg festékek sorakoznak. A tetején a sniccerem, szalagok és washi dekortapaszok kaptak helyet.
3. A nagyobb helyet foglaló rajzeszközöket, csomagolópapírokat az íróasztal alsó polcaira ’süllyesztettem el’. Fontos, időről-időre ellenőrizni a termékeket, nehogy megromoljanak, beszáradjanak stb.
4. A rend kedvéért beszereztem egy vágóalapot; ez azért hasznos, mert elhatárol egy részt, ahol szabadon vághatok, ragaszthatok, festhetek, és nem piszkolom be az íróasztalt sem.
5. Alapszabállyá tettem, hogy mindent használjak, amit csak megveszek – nem kell mindenből sokat felhalmozni, még ha jó áron van, akkor sem. Igyekszek újra hasznosítani is; olvasd el korábbi cikkem a környezettudatos kreativitásról.

Nem állítom, hogy most már teljes a rend és minden mindig ugyanoda kerül vissza, de azt gondolom, hogy egy ’rendszerezett káosz’ mégiscsak támogatja a kreativitást és serkenti az alkotói kedvet. Te mit gondolsz erről?

Jézus megdicsőülése után a tanítványok odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle, hogy ki a nagyobb a mennyek országában. Jézus éppen egy kisgyermeket hozott közéjük és akkor mondta: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek (Csia fordításában: meg nem fordultok), és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18:3)

Biztos vagyok abban, hogy Jézus valamiért fontosnak tartotta a gyermekeket, olyat látott bennük, ami egyenesen a mennyek országába segíthet belépni. Gyereknapon hálát adok a gyermekekért, a saját gyermekemért, azokért a dolgokért, amiket már most is tanultam tőle, s ezek, úgy érzem, valóban segítenek abban, hogy a mennyek országát jobban megértsem és meglássam.

A gyermeki hit

Egy szerető családban a gyerek elhiszi, hogy a szülei mindig gondoskodni fognak róla. Nem aggódik a felől, hogy mit eszik, vagy mibe öltözködik. Hite valóban feltétlen bizalom és a reménylett dolgok valósága.

 A gyermeki bátorság

A gyerekek eredendően bátrak – szinte vakmerők; sok dolgot szívesen kipróbálnak. Lelkesek és energikusak – és nem csak az életkorukból adódóan. A rájuk törő félelmet teljesen le tudja csillapítani a tudat, hogy a szüleik megvédik bármilyen bajban őket.

Elmélyült figyelem, belefeledkezés

Ők könnyebben képesek arra, hogy a nekik tetsző dolgokra teljes figyelmüket odaszenteljék, órákig elmerülnek egy-egy tevékenységben – ezt nevezik a ’flow’ állapotának. Dalolásznak, színeznek, önfeledten léteznek.

 Gyűjtögetés

A gyerkőcök sokszor térnek haza kincsekkel – egy-egy kavics, virágszirom vagy toboz is hatalmas érték a szemükben. Olyan jó, hogy ők meglátják az egyszerű dolgokban a szépséget, hogy számukra valóban igaz, hogy a legjobb dolgok ingyen vannak.  

 Találékonyság, képzelet, játék

Emlékszel, milyen büszke voltál, amikor a gyermeked megoldott valami problémát, például felérte a villanykapcsolót, vagy megtanult biciklizni? Amikor a kisgyerek kitalál egy új játékot, épít valami újszerűt, nem érdeklik a szabályok, szabadon szárnyal a képzelete. Mindenféle dolgot felhasználnak, újra hasznosítanak. A játék számukra munka, rengeteget tanulnak belőle és fejlődnek.

Sebezhetőség

A sok-sok gyermeki tulajdonság azonban sebezhetővé teszik a kicsiket. Sokszor rossz élményeket is megélhetnek, és sajnos nem minden gyermek él szerető, biztonságot adó családban. Olyan sokféle módon lehet kárt okozni egy gyermeki lélekben, ami keménységet, haragot, más negatív következményt hozhat.

A felnőttek világában egyre inkább nem odaillővé válnak az egykor cuki dolgaik. Természetes, hogy megkomolyodnak, de Jézus mégis arra inti a tanítványait, minket, 'nagy felnőtteket', hogy legyünk gyermekiek, forduljunk meg, és kövessük Őt.

Engem is újra és újra arra bátorít, hogy vállaljam be a sebezhetőség kockázatát, és legyek újra gyermeki: akinek a hite magától értetődő, bátor, elmélyülten tölt időt Istennel, aki a Vele való kapcsolatban egyszerű, ám tartalmas bizonyságokat gyűjtöget. Találékonyan használja a képzeletét, tud játszani és komoly lenni, amikor kell.

Neked mi az, ami a gyerekekben csodálatos, és Istent dicsőíti? Miért vagy hálás a gyermekeidért? Ne feledjétek Ti magatok is:

„Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek!”